A rózsa lelke

Relaxáló levendulás fürdősóval vedd fel a kesztyűt az energiatartalékaid kimerülése ellen

2017. augusztus 15. 23:10 - katicabogarka

Bármennyire is hihetetlen még most, amikor a nappalok bőven 30 fok felett találják a hőmérő higanyszálát, de a rövidülő nappalok már előrevetítik, hogy hamarosan újra teljes fordulatszámra kapcsolunk. Talán észre sem vesszük, hogy szépen lassan feléljük a nyári pihenés alatt gyűjtött energiáinkat, hiszen könnyű belefeledkezni a teendőinkbe. Érdemes még idejében elejét venni a kimerültségnek, és rövidke töltődést szolgáló szeánszokat beiktatni a mindennapokba, amik segítségével megőrizhetjük energiaszintünket.

levander_bath.png

Szerencsére van egy igazán hatásos aroma, amihez folyamodhatunk, ez pedig a levendula. Ezek a kicsit fűszeres, gyengéden balzsamos illatú lila virágok ölelő harmóniába burkolnak minket, segítik a nyugtató, pihentető alvást, de a céltalanság, lelki békétlenség, vagy akár kedveszegettség esetén is hatásosan könnyítenek a szívünkön.

Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a levendula úgynevezett adaptogén természetű olaj, azaz adagolásától függően lehet nyugtató, de nagy mennyiségben viszont stimuláló hatású is. Tehát csak óvatosan a lila üvegcsékkel!

A levendulának egyébként több fajtája létezik, amik különböző kemotípusokat képviselnek, azaz hajszálnyit eltérnek a belőlük kivont aromás vegyületek, így hatásuk is eltérő.

A leggyakrabban használt típus az orvosi levendula (Lavandula angustifolia), ami elsősorban fájdalomcsillapító, nyugtató, feszültségoldó és gyulladáscsökkentő hatású. Kisebb égési sérülések és bőrirritációk esetén azonnali enyhülést ad, és a sebgyógyulást is felgyorsítja.

A vadlevendula (Lavandula latifolia spica) ezzel szemben kiváló nyákoldó és hűsítő hatású illóolaj, szintén erős fájdalomcsillapító potenciállal. Rovarcsípésnél azonnal enyhíti a viszketést, de alkalmazhatjuk ödémára, és égési sérülésekre is. (Például: napégésre keverjünk össze 2 ml vadlevendulát, 10 ml körömvirágolajjal. Ezzel az olajos keverékkel napi 3-4-szer nedves bőrre felkenve néhány nap alatt sokat javíthatunk bőrünk állapotán.)

Levendula szuper (Lavandula super) az álmatlanság legjobb ellenszere, de segít a fejfájás, akár migrénes görcsök enyhítésében is. Ha már pihentető alvásról beszéltünk, természetesen ő lesz most a „favoritunk”.

A műfaj legyen a relaxáló fürdőzés, a recept pedig egy lazító-nyugtató fürdősó keverék.

stress-relieving-bath-1080x720.jpg

Teríts szét 500 g nagy méretű kristályos tengeri sót egy lapos üveg tálban. (Nem kell semmi extra himalájai, überdrága sóra gondolni; a szupermarketben beszerezhető nagykristályos só tökéletes lesz erre a célra. Én például egy Cis márkájó „Sale marino iodato” feliratú verziót használtam).

Egy üvegcsében (lehet egy kávéscsésze is) keverj össze 5 csepp levendula szuper olajat (lavandula super) és 5 csepp római kamillával (Chamaemelum nobile), majd oszlasd el a keveréket a sóágyon. Egy fedővel letakarva alaposan rázd össze a keveréket, majd fedővel letakarva tíz napon keresztül alkalmanként ismételd meg ezt a mozzanatot. Az elkészült fürdősót egy szélesebb szájú üvegben érdemes tárolni (akár befőttes üveg is lehet).

A fürdő szeánszhoz egy evőkanál fürdősót adagolj a fürdővízhez, szem előtt tartva a mértékletességet. Tapasztalatból tudom, hogy a kezdeti lelkesedés úgyis kicsit megbillenti a kezeket.

Ezután már nincs más hátra, mint kellemesen elücsörögni a meleg vízben kellemes társaságban. Természetesen egy jó könyvre gondolok.

Ha nincs kedved kivárni a fürdősó beérésének idejét, hanem azonnal szeretnéd kipróbálni az aromakeverék hatását, akkor hordozó anyagként 5 ml tejszínt használj! (Például egyszerű 10%-os főzőtejszínt.)

Fontos, hogy semmiképpen ne cseppents az illóolajokat közvetlenül a vízbe, hanem használj hordozóanyagot (só, tejszín), mert olaj lévén a cseppek a felszínen fognak csak úszkálni nagy koncentrációban, ami az érzékenyebbeknél könnyen irritációt okozhat.

Kellemes töltődést kívánok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arozsalelke.blog.hu/api/trackback/id/tr5412751584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása