Portugália nyugati partjánál állva átérzem, milyen nagy bátorság kellett ahhoz, hogy Kolombusz neki induljon a végeláthatatlan óceánnak. Végtelen kékség, amíg csak a szem ellát. A víz rettentő hideg, nem több, mint 17 fokos, de ez kicsit sem tántorít el a szörfözéstől, sőt, fel sem tűnik. Hihetetlen erők dolgoznak itt, tekintélyt parancsolnak a két méteres hullámok.

Látod, ahogy a szemed előtt növekednek, sötétzöld vízfalat emelve, majd megtörnek, és habos fehér zuhatagként omlanak alá. A tökéletes pillanat a hullám megtörése előtt van. Akkor kell éppen ott lenned a deszkával, siklásra készen, egyensúlyban, megfeszített testtel. Fantasztikus érzés ez a pillanat.

De nem mindig lehetsz ott. Van, hogy a hullám nem ér el hozzád, amikor megtörik. Van, hogy még nincs eléggé kifeszítve, hogy elég ereje legyen. Olyan is van, hogy két hullám összetorlódik, és kioltják egymást. Szóval minden az időzítésről szól. Hiába látod, ahogy egy tökéletes hullám formálódik előtted, ha nem vagy éppen ott, akkor nem volt a tiéd. Türelmesnek kell lenned, és el kell fogadnod, hogy nem lehet mindegyik a tiéd.

Talán így van ez más dolgokkal is az életünkben. Hogy kapcsolódjak valahogy az illatok témájához, azt gondolom, hogy a tökéletes időzítés a mindenkori kedvenc illataink kiválasztásánál is ugyanígy működik. Talán nincs olyan, hogy abszolút értelemben vett tökéletes parfüm. Talán csak olyan van, hogy számunkra megfelelő időzítéssel felfedezett illat, ami természetesen saját személyiségünk formálódásával, tapasztalataink gyarapodásával folyamatosan változik.

Ahhoz pedig, hogy meglegyen a tökéletes pillanat a türelem mellett még valamire szükségünk van: hogy tudjuk elengedni azt, ami akkor és ott nem a miénk.